Miatyánk, kicsit másként

- Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…
- Igen?
- Ne szakíts félbe, imádkozom.
- Dehát megszólítottál!
- Én téged? Á, dehogy. Csak így szoktunk imádkozni. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…
- Már megint! Megszólítottál, hogy beszélgessünk, nemde? Mirõl van szó?
- Szenteltessék meg a te neved…
- Ezt komolyan gondolod?
- Mit gondolok komolyan?
- Azt, hogy meg akarod szentelni a nevem. Szerinted mit jelent ez?
- Azt jelenti, hogy… azt jelenti, hogy.. te jó ég, nem tudom, mit jelent! Honnan tudnám?
- Ez azt jelenti, hogy tisztelni akarsz, hogy mindennél fontosabb vagyok neked, hogy értékes számodra az én nevem.
- Aha. Hm. Igen, értem. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is…
- És te mit teszel ezért?
- Hogy meglegyen a te akaratod? Persze! Rendszeresen járok istentiszteletre, fizetem az egyházfenntartói járulékot, és még a missziót is támogatom!
- De én többet akarok: hogy rendbejöjjön az életed, hogy eltûnjenek azok a rossz szokásaid, amikkel másoknak az idegeire mégy, hogy tanulj meg másokra is gondolni, hogy segíts másoknak az igazság ismeretére jutni, akkor is, ha a fõbérlõdrõl vagy a fõnöködrõl van szó. Azt akarom, hogy a betegek gyógyuljanak meg, az éhezõk lakjanak jól, a bánkódók vigasztaltassanak meg és a foglyok szabaduljanak ki a rabságból; mert mindent, amit ezekért az emberekért teszel, velem teszed meg.
- Miért veted ezt éppen az én szememre? Nem tudod talán, mennyi dúsgazdag képmutató ül a templompadokban? Nézd csak meg!
- Bocsáss meg! Azt hittem, tényleg azért imádkozol, hogy jöjjön el az én uralmam és legyen meg az én akaratom. Márpedig ez egészen személyesen annál kezdõdik, aki ezért imádkozik. Csak ha ugyanazt akarod, amit én, akkor lehetsz az én országom követe.
- Értem. Imádkozhatok tovább? Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…
- Ember, dehát te túlsúlyos vagy! A kérésed viszont azt a kötelezettséget is tartalmazza, hogy teszel valamit azért, hogy a világon élõ sok millió éhezõ megkapja a mindennapi kenyerét!
- És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek…
- És Péter?
- Péter? Most még vele is jössz? Hisz tudod, hogy nyilvánosan megszégyenített, hogy mindig olyan arrogánsan viselkedik velem szemben, hogy már akkor felbõszít, mikor meglátom és még el sem kezdte a leereszkedõ megjegyzéseit. És ezt õ is tudja! Nem vesz komolyan, mint munkatársat, tönkreteszi az idegeimet, legszívesebben…
- Tudom, tudom. És az imádságod?
- Nem gondoltam komolyan.
- Te legalább õszinte vagy. De neked tényleg örömet szerez, hogy annyi keserûséggel és gyûlölettel a gyomrodban kell járkálnod?
- Dehogy is, sõt egészen beteggé tesz!
- Én meg akarlak gyógyítani. Bocsáss meg Péternek, és én is megbocsátok neked. Akkor az arrogancia és a gyûlölet Péter bûne marad, és nem lesz a tiéd is. Talán pénzt veszítesz, biztosan veszítesz valamennyit a presztízyedbõl is, de legalább béke költözik a szívedbe.
- Nem tudom, képes leszek-e rá.
- Majd én segítek neked.
- És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól…
- Szíves örömest! Kerüld azokat a személyeket és szituációkat, akik és amik miatt kísértésbe eshetsz!
- Hogy érted ezt?
- Hiszen ismered a saját gyenge pontjaidat. Szabadosság, pénzsóvárság, szexualitás, agresszió, neveletlenség… Ne adj esélyt a kísértõnek!
- Azt hiszem, ez a legnehezebb Miatyánk, amit valaha is imádkoztam. De elõször van köze a mindennapi életemhez.
- Örülök neki. Most pedig fejezd be nyugodtan az imádságot!
- Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsõség mindörökké. Ámen.
- Tudod, mit szeretek? Ha a hozzád hasonló emberek elkezdenek engem komolyan venni, igazán imádkozni, engem követni és azt tenni, ami az én akaratom; ha észreveszik, hogy az én országom eljöveteléért való tevékenységük õket magukat teszi boldoggá.